Július végén jelentette be a Schladming-Dachstein régió turisztikai irodája, hogy a 2023/24-es szezont dupla Robbie Williams koncerttel nyitják meg a Planai stadionban, magyarán annak a pályának az aljában, ahol a híres-nevezetes éjszakai szlalomversenyt is rendezik.

A régió a bejelentésnek is megadta a módját, Williams egy helikopteren érkezett meg a sajtókonferenciának otthont adó Reiteralmra, ahol kapott egy sílécet, illetve megígérte, hogy használni is fogja. Elmondta, hogy steiermarki (vagy stájeországi) koncertje egy másfél éven át tartó világkörüli turné záróakkordja, a Planai völgyállomásához pedig egyenesen Ausztráliából érkezik decemberben.

A két koncertet egymást követő napokon, december 7-én és 8-án rendezték, és miként azt a schladmingi turisztikai iroda munkatársa elmondta, összesen 25 ezer ember hallgatta és nézte végig az eseményt – velünk együtt. A Planai stadion a mínusz 10-15 Celsius fokos hideg ellenére tömve volt mindkét este.

robbie williams schladming

Fotó: Harald Steiner

A vendégek már jóval korábban érkeztek, a sor kígyózott Schladming belvárosában, egyesek már reggel 9-kor a délután 16 órás nyitás ellenére beálltak a kapukhoz, csak hogy az első sorban állhassanak. A két koncert időben kezdődött, Williams népes zenekarral vonult fel (fúvósok, billentyűs, két gitáros, tánckar, stb.), show-ja mégis egyszemélyesnek tűnt: visszatekintett egy három évtizedes, mélységekkel és magasságokkal teli karrierre.

robbie williams schladming

Fotó: Vanray

Közölte, hogy középiskolásként egy galeri tagja volt, és azt hitte, hogy ha majd csatlakozik egy boybandhez, az hasonló érzés lesz, tehát hogy mennek előre együtt “a világ ellen”. Sajnálkozva bejelentette, hogy nem így történt, őt a Take Thatben nem szerették a társai. Megfelelő pikírtsége miatt a sztorik komikusan hatottak, a slágerparádét 4-5 perces stand-up show-k tarkították, és persze kellő mennyiségű párbeszéd a közönséggel. Williams többek közt olyanokat mondott, hogy egy előadó számára az egyik legfontosabb, hogy szeresse magát, és persze a közönségét. “A 90-es években szexszimbólum voltam, és egyenként próbáltalak szeretni titeket, de az nagyon melós volt – közölte a hallgatósággal. – Februárban 50 éves leszek, nős vagyok és van négy gyerekem, most már inkább egyben szeretlek titeket.”

robbie williams schladming

Fotó: Harald Steiner

A Take That témakörét a koncert során nem engedte el, többször visszajött vele, a kiválását hosszan ecsetelte. Elmesélte, hogy 1995-ben döntött a kilépésről, és hogy elment a Glastonbury fesztiválra, ahova egy nagy pakett kokainnal érkezett, és az Oasis zenekarral csapott bele az éjszakába. A fesztivál végére döntést hozott, kivált a Take Thatből és szólókarrierbe kezdett. Sikere jóval túlszárnyalta a később feloszlott, majd egyes esetekben vele újjáformálódott fiúzenekart. A történetet egy Oasis feldolgozással (Don’t Look Back in Anger) zárta.

robbie williams schladming

Fotó: Harald Steiner

A hideg ellenére a koncertek lendülete nem torpant meg. A színpadot fűtötték, de mint kiderült: nem Williams, hanem a hangszerek miatt, melyek nem működtek volna rendesen (vagy egyáltalán nem), ha nem kapnak némi meleget.

Williams a hétvége során a sípályákra nem lépett, de azt mondta, visszatér. Koncertje előtt fellépett az Ausztriában ismert Nikotin zenekar, illetve Josh és Chris Steger.

A megnyitó hétvégéjéről és a 2023/2024-es szezon egyéb schladmingi programjairól egy következő írásban számolunk be. (Közben elkészült, ez az.)