“Na, itt akarnak síversenyt rendezni” – tett pikírt megjegyzést egy kisebbfajta dzsipből kiszálló magyar férfi Donovaly síközpontjának nagy, ingyenes parkolójában 2024. február 10-én délelőtt 10 óra előtt néhány perccel. Akarnak, ebben igaza van, és bármennyire volt pikírt, ettől még sikerült is, pedig a körülmények – a parkoló felől a Zahdradiste felvonó felé nézve – valóban nem tűntek ideálisnak. A szervezők már pénteken közölték: a versenyt mindenképpen megtartják. A kijelentés tűnhet vészjóslónak, hiszen benne van, hogy “minden körülmények között”, a jósolt körülmények sorába viszont belépett a szerencse, és az Országos Amatőr Gyermek Síbajnokság könnyedén végiggördült a 4-es pályán.

Hogy az adatokkal is foglalkozzunk: az eseményt 32. alkalommal rendezték meg, idén a HEAD kupa Donovaly névre hallgatott. A helyszín távolról sem ismeretlen, ez volt a 11. alkalom, hogy a Budapesttől alig három órányi autózásra fekvő szlovákiai síközpontban tartották a bajnokságot. Az eddigi mérleget tekintve: Ausztria 14-szer, Magyarország 7-szer volt a verseny házigazdája, és ha így haladunk, akkor Szlovákia hamarosan utoléri Ausztriát.

Soňa Jelínkova, a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal budapesti képviseletének vezetője a helyszínen elmondta, hogy bízik benne, hogy a jövőben is Donovalyban lesz a bajnokság, amire egyetértően bólogatott Fehér Gyula versenyigazgató, a Skioutlet tulajdonosa, illetve az immár tíz éves Chernel István Sí és Turisztikai Klaszter alapítója. Fehér a versenyről elmondta, hogy nincsen másik magyar szervezésű amatőr bajnokság, mely ilyen hosszú múltra tekinthet vissza, az idei eseménnyel kapcsolatban pedig hozzátette, hogy 176 nevezés érkezett, de az idő miatt sajnos sokan lemondták. Az csak később derült ki, hogy végül 106 versenyző állt rajthoz.

Noha az előzetes meteorológiai jóslatok szombatra Donovalyba egész napra esőt ígértek, napközben mégsem esett. Borongós és enyhe idő fogadott minket, a hőmérő nem ment 0 Celsius fok alá. A hó délelőtt enyhén vizes volt, de síelhető. A versenypályát a 4-es, kék jelzésű pálya egy leválasztott szakaszán tűzték ki, a rajtnál már az első indulás előtt gyűlt a tömeg: síiskolások egyenkabátban edzőkkel, és iskolán “kívüliek” is szép számmal álltak sorban a rajt környékén.

Fotó: Skioutlet

A szabályzat csak az igazolt versenyzőket zárja ki, illetve a 2007-nél korábban, vagy éppen a 2019-nél később született gyerekeket. Egyetlen korcsoport sem maradt induló nélkül, létszámban látványosan kiemelkedett a 2014-es 23, és a 2012-es 20 indulóval. Alapvetés, hogy vesztes itt nincs, hiszen minden induló kap oklevelet és ajándékot, az első helyezettek pedig kupát is. Az erős versenyszellem épp ezért mintha távol maradna Donovalytól, csak néhány szülő veszi véresen komolyan magát és az eseményt: egy-egy rosszul sikerült rajtnál jó páran károgva kiabáltak a gyereküknek, de szavuk elhalkult az ováció mögött, a többség inkább tapsolt, drukkolt minden indulónak. “Az idő ködös, a hó kicsit vizes. És akkor mi van? Elég, ha jól érezzük magunkat” – nyugtázta egy szülő a gyereke mellett állva.

Fotó: Skioutlet

Ahogy fogytak fent a versenyzők, úgy nőtt a létszám a célnál: rengetegen álltak a “kerítés” mögött, és sokan akkor is maradtak, amikor a saját gyerekük már rég csak szórakozásból ült a négyüléses felvonóra, hogy lecsússzon a pálya mellett. A futamok közel három órán keresztül tartottak, a tűzést végül leszedték, és megnyitották a pályát mindenki számára. A hó délutánra kásás, vizes lett, de a résztvevők mit sem törődtek ezzel, csúsztak egészen addig a pillanatig, míg nem sokkal délután 14 óra után megkezdődött az eredményhirdetés. A verseny hivatalos fővédnöke Szijjártó Péter külügyminiszter volt, a Külgazdasági és Külügyminisztérium képviseletében viszont dr. Gór-Nagy Miklós sportdiplomáciai tanácsadó, korábbi világbajnok vízilabdázó érkezett Donovalyba.

Fotó: Skioutlet

Gór-Nagy Tóth Etrével, a TandT Sport vezetőjével, egyben a Normafa egyik újraálmodójával (és építőjével) adta át a díjakat, az éremosztót pedig Klausmann Viktor, a Magyar Síakadémia vezetője, korábbi televíziós műsorvezető rutinból celebrálta. Taps, ováció, öröm bőven jutott az érmek az oklevelek mellé, a győztesek és az utolsók nevét is bemondták, gratulációk repkedtek a levegőben. Az érem- és díjeső jó másfél órán keresztül tartott, sokan még ezt követően is felcsatoltak, és az újraindított tányérossal, vagy a 4 üléses felvonóval érkeztek a csúcsra.

Klausmann Viktor, Tóth Etre és Fehér Gyula / Fotó: Skioutlet

Délután 4 óra felé fogyni kezdtek az autók a nagy parkolóból, este 6 felé szinte teljesem kiürült a helyszín. A pályán felkapcsolták a lámpákat, beindult a Donovalyban állandó, és roppant hangulatos esti sízés, amit az este 8 és 9 között érkező eső mosott el.

Az eső sajnos velünk maradt, és egész éjjel szakadt, sőt másnap reggel sem csillapodott az ereje, de a 106 oklevél mégiscsak fátyolfelhős, néha napos égbolt alatt indult haza Donovalyból.

A következő Országos Amatőr Gyermek Síbajnokság időpontja 2025. február 8., és miként arra már fentebb is utaltunk: a helyszín ismét Donovaly 4-es pályája.

PARK SNOW Donovaly
Az Alacsony-Tátra Nemzeti Park és a Nagy-Fátra Nemzeti Park határán fekszik, ez Szlovákia egyik legismertebb síközpontja. A sípályák hossza 11 kilométer, ebből 7,4 km hóágyúzható. A pályarendszer két részre oszlik, az egyik a Záhradište, a másik a Nová hoľa. Előbbi a tanulóké, gyerekeké, kezdőké, amatőröké, a Nová hoľa viszont perfekt haladó síelők számára is. A síelőket és a boardosokat egy kabinos, egy ülő- és tizennégy húzólift szállítja. Megemlítendő: a Donovaly FUN PARK Közép-Európa legnagyobb síoktatóparkja, a 12500 négyzetméternyi területen kilenc varázsszőnyeg és egy motoros síkörhinta van. Ezen részen van a Snowpark is: ugratók, boxok, akadályok, és persze  chill zone. A pihenésre.

ÚTVONAL: