Mire a Normafa projekt felmerült, a TandT Sportnak már sikeres síiskolát működtetett Pasaréten. Mi volt vonzó egy ilyen rettentően sokrétű, számtalan buktatót előre sejtető, sokszereplős fejlesztésben?

A Normafa fejlesztése jóval túlmutat egy síiskolán. Hozzátartozik a történethez, hogy én a Normafán nőttem fel. Ott voltak a síedzések és a gyepsí-edzések, és amikor hó volt, még ment a kis régi lift is. Télen-nyáron följártam a régi Normafa síházba. Komoly gyepsí-versenyek voltak ám, Európa-bajnokság is, szóval ez a hely benne volt nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi síéletben is. Kiépített pályarendszerrel működött, volt a kis Norma, a nagy Norma, a kis egyetemi és a nagy egyetemi, tehát egyszerre akár négy pálya működhetett. Voltak síugrósáncok, sífutókörök, egy komplex téli sportbázisról beszélünk. Később tönkrement, lebontották, nekem pedig azóta benne volt a fejemben, hogy tök jó volna valamikor újraéleszteni. Csináltunk egy műanyagpályás síiskolát, de ez csak egy nagyon kis szelete annak, amivel megnyertük az egész komplex téli sportrehabilitáció tervezését és kivitelezését is. 

Komoly lehetőség, hogy az ember a gyerekkorának egy meghatározó helyszínét visszakapja azért, hogy életet leheljen belé. Milyen lépcsőkben készül a projekt? 

Elkészült egy központi épület, ebben van a síbisztró, illetve síüzlet kölcsönzővel, síszervizzel. Ennek a tetején van az egész évben üzemelő, műanyag pályás Normafa síiskola, alatta pedig a víztározó, amivel a hókészítő berendezéseket lehet üzemeltetni. Első ütemként tavaly átadtuk a másfél kilométeres sífutókört, amivel párhuzamosan a Vasas síházat kormányzati támogatásból felújítottuk, ez lett az Északi Sportközpont. Ebben ül a Vasas síszakosztálya, de lett egy publikus része is, ahol szintén van egy síbisztró és síkölcsönző. Ez maga a sífutópálya központja is. A pálya tavaly hetvenöt napon keresztül üzemelt úgy, hogy mi csináltuk a havat. Az Anna-réten eközben létrehoztunk egy szintén technikai hóval borított, kivilágított szánkópályát a családoknak. Úgy gondoltuk, hogy ha a sípályán megcsináljuk a havat, akkor ott mindent lehet majd csinálni, csak síelni nem, mert ellepik majd a látogatók, hogy „fú de jó, hó van”. Most így van egy rész, ahol nyugodtan lehet szánkózni, és élvezni a havat.

Tóth Etre

Bejött? Szánkóznak? 

Jártam ki oda, több száz gyerek volt mindig, a legtöbbjük három-négy-ötéves forma. Sokan azt mondták, hogy itt láttak először havat. Ezek a telek ugye már nem azok a telek, mint pár évtizeddel ezelőtt. 

Összességében hol áll most a fejlesztés?

Éppen a felénél tartunk. A sífutó- és a szánkópálya sikeres szezont zárt, a Normafa sípályáinak kivitelezése jövő télre tolódik. Ennek egyrészt gazdasági, másrészt politikai okai vannak. Minden meg van tervezve a hógyártástól kezdve a világításon át. A felvonórendszer telepítése van hátra, mely egy, a korábbi nyomvonalon működő csákányos felvonót takar, és négy-öt, alapvetően gyerekek síoktatására alkalmas mobilrendszert.

Az időjárás, vagyis ezek a langymeleg telek, mekkora kockázatot jelentenek? 

Ebben az ügyben mindenki kockáztatott: a kerület, mi és az összes partnerünk is. Sokan vélték úgy, hogy ilyen klimatikus viszonyok között nem lehet havat csinálni, de megcáfoltuk ezt az állítást. Tavaly ráadásul kimondottan enyhe telünk volt, szélsőségesen meleg időjárással, mégis hetvenöt napon át volt sportolásra alkalmas hóréteg. Aki följött, azt mondta, hogy ez olyan, mint Ausztria. 

Kik járnak fel? Ez a környékbeliek, esetleg még a budaiak örömére épült, vagy járnak ide messzebbről is?

Csináltunk statisztikákat: a látogatóknak körülbelül a fele jön Budáról, a másik fele pedig Pestről és a főváros agglomerációjából. Komoly visszaigazolás ez nekünk, öröm és büszkeség forrása is az elmúlt évek néha tényleg nagyon kemény küzdelme után. Ez a „mi”, igazából négy ember, ők jelentik a motorját a fejlesztésnek: egyrészt a Normafa-projekt miniszteri biztosa, Vince P. Márton, aki megalapozta azt a törvényt, mely alapján ez a rehabilitáció kivitelezhető, másrészt Kelemen Zoli, volt síugró, aki most az Eurosporton szakérti a síugrásokat. Neki ugyanez járt a fejében, mint nekem, mert ugyanott nőtt föl, ahol én. Kezdetben külön-külön jártuk ezt az utat, aztán körülbelül tizenöt évvel ezelőtt összetalálkoztunk, és azóta vállvetve dolgozunk a Normafáért. A XII. kerület részéről az üzemeltetőként is funkciónáló Normafa park igazgatója, Mikó Gergő szintén a kezdetek óta részt vesz a projektben. Így áll össze ez a négyes fogat, amely végül ezt az egészet így, ahogy van, le tudta rakni.

Vagy ha maradunk a kezdeti metaforánál, újra tudta éleszteni. De azért ez már nem az, ami volt, hanem valami egészen új. A világ megváltozott, úgy értem, hogy a körülmények, az emberek, a gazdaság, a politikai szféra. 

És a technika. Az itteni hókészítő rendszer a TechnoAlpiné, ez a létező legmodernebb. A Doppelmayr utolsó generációs sílifteket hoz, ennél környezetkímélőbb fejlesztés nem létezik. A környék kiemelt környezetvédelmi terület, a Duna-Ipoly Nemzeti Park része, plusz az európai Natura 2000 alá esik. Ennek olyan szigorú a szabályozása, hogy több száz oldalas hatástanulmányokat kellett csinálnunk: hanghatások, fényhatások, lefolyó víz, talajerózió, és így tovább, de ez mind kellett ahhoz, hogy az engedélyeket megkapjuk. Huszonöt-harminc ember kemény munkája és kitartása van ebben a projektben. Évek alatt raktuk össze, és közben legalább háromszor kezdtük újra a nulláról.

normafa

 

“Mindig vonzott a sífutás”

Az Északi Sportközpont sífutó pályáját többször is használta Wesselényi Andrea, a síelők.hu alapító-főszerkesztője. Megkértük, hogy mesélje el az élményeit. Elmesélte: „Bozsik Anna többször is hívott, hogy jöjjek fel a Normafához és próbáljam ki a sífutást náluk, a Bozsik Sífutóiskolában. Az Anna-réten, kölcsönzött szereléssel kezdtem el tanulni, az első alkalmak eléggé kudarcosra sikerültek. Azt hittem, hogy jó síelő létemre gyorsan megtanulok, ehhez képest estem, keltem, botladoztam. A léc labilis és keskeny, nehéz rajta megtartani az egyensúlyt még egy teljesen vízszintes réten is. Egyik alkalommal láttam egy lányt a csoportban: gyönyörűen mozgott, és megkérdeztem, hogy mióta csinálja. »Ez nagyjából a tizedik alkalom«, mondta. Motiváló volt, úgyhogy összeszedtem magam, és picit túl a tizedik alkalmon már én is éreztem, hogy élvezem az egészet, és hogy »suhanok« a havon. Mindez persze az oktatóknak is köszönhető: Anna, Zerge és Szusza Bácsi felváltva adták a jó tanácsokat.
Azóta több szlovák és osztrák sífutó paradicsomba is eljutottam, de túl a száz nap gyakorláson még mindig van hova fejlődni. Sok örömet ad a sífutás: átmozgat, felfrissít, közel hoz a természethez. A Normafa kedvenc hely maradt, annál is inkább, mert a párommal itt, a sífutóiskolában ismerkedtünk meg tizenkét évvel ezelőtt.
Nem is olyan rég még voltak itthon olyan havas telek, amikor az erdei utakon is tudtunk csúszni, a fejlámpás sífutók pedig úgy cikáztak, mint a szentjánosbogarak. A kép berögzült, de sajnos egyre ritkábban látni ilyet Magyarországon, ezért is örültem, amikor végre átadták a Normafán a sífutópályát, amivel egész hosszúra sikerült nyújtani az egyébként hóban szegény téli szezont. A terület tenyérnyi, mégis igazi sportélményt ad, főleg hogy van benne egy kis szintkülönbség, ami azonnal rámutat az erőnléti hiányosságokra: megfelelő kondi híján felfelé nagyon küzdős lehet a haladás.”

Boros Gábor és Wesselényi Andi