A magas-tatra.info beszámolójából kiderül, hogy január 28-án vasárnap 12:30-kor érkezett bejelentés a Tátrai Önkéntes Mentőszolgálat (TOPR) ügyeletére a Konrád-púpi-nyereg térségében lezúdult lavináról. Az első információk szerint a hógörgeteg három embert vitt el, ám később kiderült, hogy összesen hét embert sodort magával. Hétből ketten a hó alatt maradtak, közülük egy részben eltemetett nőt a szemtanúk kiástak a hó alól még a hegyimentők érkezése előtt. Neki szerencséje volt, ugyanis nem szenvedett sérülést, a másik eltemetett személyt viszont egy mentőkutya találta meg körülbelül két órával a váratlan eseményt követően. Az illető a gondos orvosi ellátás ellenére egy krakkói kórházban elhunyt.

A mentőexpedícióban összesen negyven hegyimentő vett részt. Mint kiderült, lavinafelszerelés és lavinadetektor egyik turistánál sem volt. Sebastian Szadkowski hegyimentő azt mondta, hogy a turisták felkészületlenek voltak egy ilyen túrára, és nem szabadott volna a helyszínen tartózkodniuk.

A magas-tatra.info a Tátrai Önkéntes Mentőszolgálat Facebook-oldalára hivatkozva írja, hogy a baleset közelében tartózkodó kívülállók nem tartották tiszteletben a helyzet komolyságát, és veszélyt jelentettek a hegyimentőkre.

tátrai hegyimentők

Fotó: Tatrzańskie Ochotnicze Pogotowie Ratunkowe Facebook oldala

Megjegyzik, hogy a Konrád-púpi-nyeregbe tartó turisták figyelmen kívül hagyták a megközelítés útvonalának megtervezésével és megválasztásával kapcsolatos elemi szabályokat annak ellenére, hogy egy hegyimentő – aki történetesen a Konrád menedékház közelében tartózkodott – erre néhányuknak kifejezetten felhívta a figyelmét.