12 csúcs egy nap alatt: ez a 12 Peaks Trophy
A helyszín a Ski amadé, azon belül is a Salzburger Sportwelt pályái.
12 Peaks Trophy annak a körnek a neve, mely 92 (2×46) kilométernyi csúszás során 12 hegycsúcsot érint a Ski amadé területén. Az etap összeköti St. Johann, Wagrain-Kleinarl, Flachau, Flachauwinkl és Zauchensee síterületeit, útközben pedig olyan felvonókon utazunk, mint például a Panorama Link, amiről Ausztria legmagasabb csúcsa, a 3798 méter magas Grossglockner is látható.
Hanner Rieser, a Salzburger Sportwelt egyik síoktatója azt mondja, hogy érdemes nyugat felől keleti irányba, tehát St. Johannból Zauchensee felé indulni, majd visszacsúszni. Az útvonal hosszú, de reggel 8:30-as indulással nem lehetetlen teljesíteni, Rieser szerint akár egy egyórás ebéd is belefér.
A teljesítés igazolható, és díjazzák: az egynapos teljesítő fekete, a kétnapos piros, aki pedig ennél hosszabb idő alatt csúszik végig rajta, az kék trófeát kap. Tájékozódni a terepen könnyű, csak követni kell a táblákat.
Hosszabbítás a könnyebbség kedvéért
A 12 érintett csúcs közül a legmagasabb a 2188 méter magas Gamskogel, Rieser szerint az onnan induló pálya az egyik legjobb az összes közül, noha ide sorolja a Gamskogelt is, ahol évente rendeznek női világkupa-versenyt.
Bár a táv soknak tűnik, és nyilván fekete pályák tömkelegét képzeljük mögé, a képlet nem ennyire bonyolult: nagyrészt kék, illetve piros pályákon halad az útvonal, a négy közbeékelt fekete pálya kékkel és pirossal kiváltható, sőt egyes pirosak kékkel – noha túl sok csere hosszabbítja az időt.
A 12 Peaks Trophyt megelőzően (már ha kell a trófea) regisztrálni kell a www.skiline.cc-n, bepötyögni a síbérlet számát, és meg is vagyunk. A portál nyomon követi a haladást, és írja, hogy még mennyi van hátra, merre kell menni. A trófea egyébiránt egy matrica, melyet a jegypénztárban később át is lehet átvenni.
Rieser szerint a kör akár családilag is teljesíthető, és emlékeztet, hogy a síközpontok közül több is kifejezetten gyerekbarát, például Filzmoos és Eben, illetve a Radstadt-Altenmarkt.
A Ski amadé síszövetségen belüli Salzburger Sportwelt hét téli központot takar: Flachau, Wagrain-Kleinarl, Salzburg, Radstadt, Altenmarkt-Zauchensee, Eben és Filzmoos. A Ski amadé 760 kilométernyi sípályával, 270 hegyi és felvonóval, 25 sí- és snowboardiskolával bír.