2023-ban Reed Hastings, a Netflix társalapítója, csendben megvásárolta a Powder Mountain nevű síterepet Utah államban. Aztán jöttek az új szabályok. Az egyik felvonót például csak az használhatja, aki legalább 100 000 dolláros éves tagságot fizet. Vagy – ha ez nem lenne elég – kétmillió dollárért vásárol telket, épít rá egy házat, majd évente további összegeket csenget ki, hogy „bent maradhasson” a körben. A történetet minden a Forbes-től a Financial Times-ig minden jelentős lap megírta.

Sokak szerint ez már nem a síelés szeretetéről szól. Ez a hegy kisajátítása.

A szabadság sportja? Itt már nem.

A síelés sokáig a szabadság sportja volt – a természet közelsége, a szél az arcodban, a ropogó hó alattad. Most viszont egyre több helyen kezd „zárt ajtós luxusélménnyé” válni.

A Powder Mountain új arculata nem titkolja: nem mindenki számára épül. Hastings nyíltan elit közösséget épít, ahol a „minőség” nem a hóviszonyokra, hanem a vendégek bankszámlájára vonatkozik. És miközben a helyi közösség egy része örül a befektetésnek, sokaknak keserű maradt a szájíze.

Síparadicsom vagy státuszszimbólum?

Az új koncepció része, hogy a síterep egyfajta szabadtéri művészeti múzeummá alakul, világhírű művészek installációival. Lennének itt fényterek, gigantikus szobrok, interaktív alkotások – amikre rácsodálkozhatnánk. Ha beengednének.

Az éjszakai síelésre bevezetett 19 dolláros jegyek, a kezdőknek szánt „varázsszőnyeg” és az új terepek mind jól hangzanak. De a valóság az, hogy a legizgalmasabb részekhez csak a kiváltságosok férnek hozzá. Oda, ahol nincs tömeg, nincs sor, csak csendes csúszás – a világ tetején, de egyre kevesebb ember számára. A Powder Mountain nemcsak egy síterep. Ez egy modell. Egy jövőkép, ahol a természetet luxuscikké tesszük, a szabadságot privatizáljuk, és a sport is csak azoké, akik meg tudják fizetni a kiváltságot.